A csoportkör végeztével kialakult a Top 8 mezőnye, akik a végső küzdelmet vívhatják a Final Four részvételért. Egy nagyobb és egy kisebb meglepetés zárta a kört. A nagyobb meglepetés a Valencia továbbjutása, mert egy nagy erős Fenerbahcét előzött meg. A kisebb meglepetés az Efes Pilsen kiesése, de itt azért közbejött egy nem várt sérülés is (Rakocevic kiesése) és a kedvezőtlen sorsolás.
A Top 8 párosítása így néz ki:
Caja Laboral (E1)-Maccabi Tel-Aviv (F2)
FC Barcelona (F1)-Panathinaikosz (E2)
Real Madrid (G1)-Power Valencia (H2)
Olympiakosz (H1)-Montepaschi Siena (G2)
Az egyenes kieséses szakasz március 22-én kezdődik, az egyik fél harmadik győzelméig tart. Az elől álló csapatok a kiemeltek. A párharcok első két mérkőzését Ők rendezik egy héten három napon belül. A visszavágókat a csoport másodikok rendezik, itt is egy héten két mérkőzés lesz. Ha ezek után 2-2 a párharc állása akkor a mindent eldöntő mérkőzést a csoportelsők rendezik. A játéknapok, március 22, 24, 29, 31 és április 6.
Várakozásaim:
Caja Laboral-Maccabi Tel-Aviv
Ez az a párharc ahol esélyt látok a pályahátrányból induló csapat továbbjutására. A Caja nagyon hullámzó teljesítménnyel jutott el eddig, és egy kicsit szerencse is a pártjukra állt. Remek játékosok alkotják keretüket, de a Tel-Aviv erre az idényre újjáépített csapata képes lesz felvenni velük a versenyt. Lendületes gyors játékot játszanak, amihez egy jó center sor is társul. A Caja eddig "klasszikus" kosárlabdát játszott, hosszú támadások, kijátszott figurák. Ezt a játékot egy gyors sokmozgásos védekezéssel szét lehet szedni, amire eddig is akadt már példa ebben a szezonban. A Maccabi tavaly a pályaelőny birtokában esett ki a Partizan Belgrád ellen, idén a sors visszaadhatja amit tavaly elvett tőlük.
Tippem a továbbjutóra: Maccabi Tel-Aviv
Barcelona-Panathinaikosz
Egy hatalmas rangadó rögtön a nyolc között. A Barca idén a védekezésre fektette a hangsúlyt, az idén roppant mód hullámzó teljesítményt nyújtó Pana nem biztos, hogy talál rá ellenszert. Idén a Görög csapat gépezte nagyon akadozó volt.
Tippem a továbbjutóra: Barcelona
Real Madrid-Pamesa Valencia
A Real idén jól halad az Euroligában. Ami tavaly a sztárokkal nem sikerült, idén jó munkásokkal (és néhány sztárral) elvárás. Nevezetesen a továbbjutás. Tavaly ebben a szakaszban szintén egy Spanyol csapattal játszottak a későbbi győztes Barcelonával. Idén azért a Valencia nem egy Barca kaliber, de felszabadultan tudnak majd játszani, mert a 8 közé jutást senki nem várta tőlük.
Tippem a továbbjutóra: Real Madrid
Olympiakosz-Siena
A Siena idén egész jól teljesít, ahol a csapatmunka dominál. A Görög kirakatcsapat idén is esélyes a végső győzelemre. A bajnokságban és az Euroligában is magabiztos csapat roppant erős kerettel rendelkezik. Ez a nagy rotáció biztosíthatja, hogy mindig lesz friss játékos a pályán, és ez védekezésben jól jöhet, mert idén a Siena ha jó védekezést kapott igen nehezen nyert, ha nyert.
Tippem a továbbjuóra: Olympiakosz